Befejezés.

Befejezés. - The END

Nagy sokára csak ráveszem magam az írásra.
Jelenleg épp beköszöntött az ősz. Szeptember vége felé. Majd hogy nem 1 éve mentem ki ( 3 nap híján )

Hogy mi is történt. Kicsit nehezemre esik már visszaemlékezni. De a lényeg, hogy végül nem kaptam meg a hosszabbítást. Amit 2 nappal a leszállásom előtt derült ki.
A krúz maga jó volt. Voltam a személyzeti diszkóban, majd utána pizzát is ettünk a fenti órás pizzériában. (már ha jól emlékszem és az nem egy előbbi alkalom volt)
Sajnos Progressoban nem tudtam kimenni. Pedig reggel nem is kellett dolgoznom. Nem mehettem, mert a havi nagy gyakorlat az pont akkor volt. Most már kicsit bánom. Lehet ki kellett volna mennem, mondván még 1 figyelmeztetés is belefért volna, úgy is megyek haza. (bár akkor még bizakodtam, hogy nem)
Másnap viszont megkaptam a délutáni szabadnapot. (gondolom a főnök is hitt abban, hogy maradok, de egyébként is kijárt már nekem). Pont szerveztek egy személyzeti buli-hajót. Ahogy kikötöttünk Cozumel-ben, ott mindjárt mellettünk felszálltunk egy másikra. Ez egy vitorlás szerű volt. (mert igazából a motor hajtotta.)
Mivel mindenki másnak kezdeni kellett 3-kor így csak én tudtam menni a fotósok közül, mert 4 re értük vissza. Elmentünk egy homokos partra. Gondolom a cég területe, aki-é a csónak is.

Amíg mentünk oda addig volt zene, meg koktél a csónakon. Utána fürdés, napozás, és persze fotózás is volt.
Majd vissza. Utána én készültem az esti búcsú bulira. Annyira semmi különleges nem volt benne. Igaz amikor a főnök bejelentette a többiek előtt is, hogy megyek, hát volt meglepődés, kis pityergés, Milena és Jennifer részéről.
Majd másnap is volt valami iszogatás este.
Másnap reggel 6 körül már volt eligazítás, majd leszállás.
Az egyik hostess csajszi az étteremből akit eléggé jól ismertem, na ő is velem, együtt lépett le. Így együtt voltunk aznap. Leraktuk a csomagokat, egy indonesia-i étteremben, majd sétálgattunk a városban. 2-óra körül mentünk a reptérre. Szinte egyszerre ment a gépünk is kb 5 óra körül. Mármint terv szerint. Ugyanis az én gépem 1 órával később indult. Alapvetően ez nem lett volna gond, ha nem 1,5 óra lett volna az átszállásomra. Mivel az idő sem volt nagyon jó Minneapolis felett, így a végén kb 10 percem maradt, hogy átrohanjak a reptéren. Annyi könnyebbség volt, hogy este 10 volt, és nem nagyon voltak a reptéren. De itt is volt egy kis villamos. ( 3 magállóval) Nekem nem egészen volt, egyértelmű a jelzés, hogy hogy is kapcsolódnak a terminálok, így nem szálltam le ahol le kellett volna. Aztán meg kellet várnom míg vissza visz megint a vili. Majd rohanás. Késtem is 3 percet kb de mivel ez a gép is 1,5 órával később indult, így nem volt gond végül. Annyi volt a gondom, hogy kezdtem nem jól érezni magam. A fülem is kicsit be volt dugulva, meg fájt is kicsit. Gondolom az, hogy nem aludtam, sokat a legutóbbi 5 napban, meg a buli is rátett egy picit. Szóval valahol megfáztam vagy mi. Volt valami subway szerű még nyitva. Ott ettem valamit, de nagyon nem volt jó. Majd szerettem volna inni kávét, vagy teát, de csak sört meg hideg üdítőket árultak, ahol mégy nyitva voltak.
Majd 1,5 óra várakozás után éjfél körül el is indultunk. Kicsit furcsa volt, a tudat, hogy egy jó darabig nem jövök vissza, már ha egyáltalán visszamegyek. De ma már olyanszinten hiányzik, hogy biztos vagyok benne . . ki fogok még menni az USA.-ba, hogy miként azt még kérdés. Mint szokás az ilyen nagy utakon, nagyon hideg volt a repcsin, a takaró meg jobban szellőzött mintha újságpapírral takaróztam volna. Valamennyire tudtam aludni, de nem sokat. Mondanom se kell mire megérkeztünk Amsterdamba, totál beteg voltam. És hogy még jobb legyen,  a késői indulás és az időjárás miatt a 1,5 órás átszállási időből lett 2-3 perc. Nem is reméltem, hogy ez a gép is később indul vagy megvár. És mivel itt léptem be az EU-ba így itt megint jobban átvizsgáltak. Majd persze a gépem elment.
kb 20-30 perc volt mire visszaértem a reptér központjába, és találtam egy fickót aki segített kitalálni, hogy mi van.
Volt egy kis érintős gép, ahol kiderült, van már foglalva repjegy nekem 5 órával későbbre. Annyira örültem neki, hogy ott lehet 5 órán keresztül, egy reptéren, kb 38 fokos lázzal. Adtak kellemetlenségi ajándékot, vagy minek is nevezzem. Volt 1 10 eurós étel jegy, egy 5 perces telefon hívás, meg egy 50 eurós kedvezmény a következő repjegyből. Igazából egy szavam sincs a KLM-ről. Nagyon korrektek. A hazafelé vezető úton a kis KLM-gépen is nagyon finom, szendvicset adtak, meg minden jó volt. (Mert az első két gép az igazából American Airlines volt, de a KLM megbízásából). Fel le mászkáltam a reptéren, ittam menta teát hátha segít. Meg van ezen a reptéren egy mű park. Vannak mű fák, meg erdei képek a falon, madárcsicsergés, mű fatörzs ami padként funkcionál, meg babzsák. És ott is lehetett azért kicsit kényelmesebben pihenni.

 A másik nagy gondom az volt, hogy mivel igazából Szegedre tartottam, így mire leszáll, már semmi nem megy Szegedre.
Nos mivel nekem is elég gyorsan ment ez a dolog, így itthon sem tudta senki, hogy én jövök. Így a reptéri neten keresztül felkerestem haveromat Robit, aki pesten lakik. ( De ő is Szegedről való) Szóval Robival megbeszéltem, hogy nála meg tudok szállni. Majd másnap haza vonattal. Azért a leszállás elég furcsa volt. Az érzés, hogy megint itthon, na ez az amit nem tudok sehogy leírni. Ezt nem lehet.
Mondanom se kell volt meglepés otthon.
Azóta a céggel megbeszéltem, hogy nincs kijelölve nekem visszatérési időpont. De ha készen állok rá, csak szólok és amint van hely mehetek.

Összességében nekem nagyon tetszett. Soha nem fordult meg bennem, hogy kár volt kimenni, feladni 1-2 dolgot miatta. Persze voltak nehéz időszakok, de akkor is inkább az volt bennem, hogy elegem van, a sok idiótából, vagy a szívatásból. De én az a típus vagyok, hogy ha valamit kitűzök magam elé, azt nagyon nehezen adom fel. (csak ha találok más fontosabbnak tűnő célt vagy ilyesmi ) És főként azért az számított, hogy igazából az volt a munkám ami a hobbim, igazából több mint hobbi. A lényeg, hogy azt tehettem az esetek 70-80%-ban amit igazából szeretek. Mellette sok utazással, mindig újabb és újabb emberek megismerésével. 

Jelenleg Budapesten vagyok. Ha valakit esetleg érdekel a munkásságom, vagy fotókra lenne szüksége itt megtalálható vagyok.

www.cseriphoto.com

Május

Május 7.

Na leléptek. Volt egy paty épp azon a krúzon azoknak akinek a születésnapjuk lesz majd ebben a hónapban. Szóval lufikkal, meg happy birstday-es (azaz boldog szülinapot) című feliratok minden felé. Maga a buli katasztrofális volt. Nem tudom miért, de valahogy mindenki csak ült meg iszogatott. Azért csináltunk egy csoportképet megint, aztán ennyi.

Jött helyettük 2 indonesia-i srác. Még nem ismerem őket, de jó fejeknek tűnnek.

De mondom nem ismerem őket. Da az egyik nem rég jött srác, Agung (ő is indiai) kezd kiakasztani. Vannak olyan esetek amikor együtt kel dolgozni. Például az egyik alkalommal nem működött az egyik stúdió vakum. Vagyis inkább úgy írom, hogy 8-10 villanás után az égőm meghalt. Aztán a főnök meg őt küldte. Az meg hozott egy egész lámpa szettet. Mondom neki csak az égő kell. Azt néz rám, aztán elkezdte nekem tesztelgetni, mondom baszki hát nem működi. Erre mondja hogy csak le ellenőrizte, hogy biztos-e. Mi az bajod van? Tán hülye vagyok vagy mi. Aztán meg elkezdi nekem felszedni a ragasztást.
Kérdem tőle, beléd meg mi ütött? Minek szeded föl, csak ki kell cserélni az égőt. De nem nem az így gyorsabb. Azt ráhagytam jól van csináld csak ha jól esik. Aztán felszedte az egész vakut, majd kicserélte a másikkal.

Na most ez úgy néz ki, hogy van egy doboz, olyan mint a kocsi aksi. Az a lényege, hogy azt kel bedugni a hálózatba, a dobozba meg a lámpákat. Maximum, 4 lámpát tudunk csatlakoztatni, és a dobozon lehet a villanás erősségét változtatni. Így igazából amikor fotózunk van két lámpa oldalt, egy meg hátul a háttérnél hajfénynek. Szóval körbe van vezetékelve rendesen a cucc. Azt hiszem nem kell elmagyarázni mi a gyorsabb égőt cserélni, vagy felszedni a cuccot.

Meg tegnap is ünnepi est (azt hiszem ez a legmefelelőbb szó a Formal Night-ra ) volt. Szóval a előkészületeknél is odajön azt elkezdi nekem tesztelgetni a lámpákat a háttérnél amiket én állítok fel. Mondom neked mi bajod? Hát csak biztonság kedvéért. Az isten áldjon meg hát ma kezdtem ? Na menjél innen el mielőtt rádborítom a hátteret. De csak nem ért el az agyához a parányi információ, így inkább én mentem el onnat máshova, mert h a ott maradok a végém még repjegyet kapok haza a napvégére. (magyarul ha két dolgozó verekszik nem kérdeznek semmit, csak repjegy aztán mehet haza azonnal.)

A mexikói csajszi viszont fej. Egyfolytában lehet vele viccelődni,  kicsit dinka a csaj, mármint jó értelemben.

A csomag is megjött épségben. Szóval minden happy.

Közben leadtuk a kérelmet az itt maradásra, még nem jött válasz, de szinte 90%, hogy megkapom. Alapvetően ezen kívül, már csak 2 krúzom lett volna. Ami több mint sok, de így azért még egy lapáttal rá lett dobva. De igazából az idő nagyon gyorsan telik. Már csak valami ideiglenes barátnőt kéne addig találni, aki kellő képen bonyolulttá tenné még a hátralévő időszakom. : )

Ma itt voltunk Progreso-ban. Reggel a kikötőben az egyik kollégámat kellet fotózni aki mexikói zenésznek öltözött. Majd utána együtt a többiekkel mentünk a városba. Igazábol a csapat másik fele aki nem dolgozott, reggel már ott volt és főztek. Igen meglepő. De van egy kis étterem talán, de az a lényeg, hogy adnak lehetőséget a főzésre. Azt nem tudom, hogy működik, ki vásárol, be vagy mi pézt kérnek érte. Szoval mire mi odaértünk szinte minden kész volt. Volt rántott tojás ezzel azzal, rizs dögivel persze mivel indonesiaiak főztek szinte. Volt hal ami elég érdekes volt. A csirke viszont nagyon finomra sikerült, meg volt Mango-paradicsom saláta. Nem tudom, hogy készült de finom. Nagyon családiasra, ellenben hihetetlenül jól sikerült.

Utána még lementem a partra készíteni 1-2 képet. Majd vissza a csónakra. Meglepően egész sokan voltak a tengerben. Nem a legszebb itt a víz, de talán a meleg miatt.

Ja meg a főnök igazából úgy rejtett módon bocsánatot kért a múltkori kis lebaszása miatt. . . Lehet nem is írtam, csak  amikor beszéltünk akkor mondtam. Tehát legutóbb a kikötőben hátul voltam, és a kapitány kerékkel a csónakot fotóztam a háttérben. Nem tudom mit csináltam előtte nap, de meghúztam a lábam. Így a vége felé amikor senki nem volt a láthatáron lecsücsentem egy kicsit,  mondom lelazítom, mert eléggé fájt már a lábam. Aztán pont akkor jött ki. Aztán azt látta, hogy ott ülök a távolba. Igazából azért jött, hogy mehetünk, aztán a laborban, kérdezgetett, hogy mennyi képem is van? Azzal nem volt gond, mert ugyan annyi volt mint előtte 5-6 krúzzal is. Csak az nem tetszett neki amit látott.  Igazából kicsit elbeszélgettünk utána a galériában, meg utána is párszor odajött amikor fotóztam, és azt mondta, hogy jön a nagyfőnök 3 krúz múlva, és nagyon nem örülne ha ezt látná meg, hogy reggel csak 2,5- 3 órát kel kint állni a napon, szóval csak bírjam ki a dolgot.
Meg hogy alapvetően sokat fejlődtem, de kell még, fejlődnöm 1-2 téren. De sajnos ez nem a fotós rész, hanem inkább, a vendégekkel való bánásmód, mármint az hogy még jobban, ügyesebben kéne a vendégeket becsalogatni, rádumálni a sok izére a galériában.

Május 14.

Mindig csak halogatom az írást. Igazából kezdek nagyon ellustulni. Az elmúlt krúzokkal egyre lejjebb esett a bevétel, így legutóbb nem is kaptunk bónuszt. : (
Na mind1 elvileg indul a szezon. Csak bizakodom.

Meló szempontból annyira sok minden nem változott. Most jött egy Thailand-i csajszi. Egyszer, ha láttam, de elvileg tudja a dolgát. 4. vagy hányadik szerződése.

Meg most itt van a nagyfőnök. Egy másik. Vele még nem találkoztam, mármint ez előtt. Most itt lesz ezen a krúzon velünk, aztán figyel minket.

Semmi különös nem jut ám most eszembe. . .

A legutóbb formal este készültünk elő a hátterekkel. Aztán ilyenkor egy halom cuccot kell mozgatni. Azt vannak ilyen kis trolik. ( kettő) Szóval épp az egyikkel vonultam a folyosón, persze jól meg volt pakolva. Alapból is azokkal a kis kerekkel a csempén is jobban zörög mint egy vasúti kocsi, de még ha meg is van pakolva. (azért ennek ellenére a kedves aranyos figyelmes vendégek nem képesek elállni az utamból, ha megyek vele.)
Tehát megyek a kocsival aztán volt előttem egy kis srác, kb 4-5 éves. Aztán az meg hátrafordult, ott voltam mögötte az ő szemszögéből nézve 2x nagyobb kocsival. Na hát jól megijedt a srác, aztán odarohant az anyjához, aki két lépéssel mellette ment. Azt közbe megint hátra nézett, csak arra nem számolt, hogy a folyosó közepén van egy oszlop. (Igazából végig van egy oszlopsor, ilyen 40 cm-es ármérővel meg gondolom rozsdamentes acélból.)
Így szinte teljes erőből az oszlopnak rohant. Nem bírtam ki röhögés nélkül.
Aztán mikor leraktam a cuccokat aztán indultam vissza, megint jött velem szembe. Igazából nem nézett sehogy, de azt láttam ahogy egy hatalmas könnycsepp csorog le az arcán.
Hát istenem, ilyen kis idióták vagytok.

Ma nem tudom mi volt velem, de valami eszméletlen fáradt voltam reggel. A galériában kellett kezdenem, azaz 7 kor. Aludtam vagy 5 órát, de mintha csak felet aludtam volna. Valahogy túléltem a dolgot. Aztán nem mentem ki, hanem aludtam du. 3 ig. akkor kellet megint kezdenem. Ma zöld hátteret kellett fotóznom, amit aztán digitálisan lecserélnek egy pálmafásra.
Én nem tudom mi volt a gond, de sok gondom volt a stúdió vakuimmal. Először is nem akartak villanni. Rádiós kioldót használunk. Szokott vele gond lenni. Meg a szinkron kábel végén is a csatlakozó félig törött. Vagy fél órát szenvedtem vele mire sikerült megtalálni a megfelelő frekvenciát, meg leragasztani a csatlakozót, hogy működjön. Mivel amikor már villant akkor is sokszor sötét volt a kép, mivel lassú volt a szinkron, vagy valami olyasmi.

Amikor meg végeztem, akkor az egyik kedves szépséges vendég akik a viháncolni tudnak semmi mást. Szóval egy adag kávét kiöntött a hátterem elé. Csak az volt a szerencsém, hogy ilyenkor a földön nincs a háttér, mert fel van tekerve. Ha mást fotózok tisztára beteríti nekem a hátterem. De így is mire odaért a takarító, meg feltakarította, megint elment vagy 15 perc. Szóval fotóztam vagy 5 percet az egy órából. Lett vagy 4 képem a 40 helyett.

A második elején meg jött a főnök, hogy mennyim is van ? Mondom 4. Azt így megáll, hogy mi bajom van? Mondom 4 képem, mert hogy. . azt nem mondott semmit, csak hogy hozzam be a lemaradást. Sikerült is mert a nap végére lett 150 képem, másoknak meg 148, 140 szóval nem lett belőle gond, de ha ez nincs akkor lehet lesz 200-am is. Se baj. Van ilyen.

Május 20.

Időközben lelépett a főnök. Igaz még Mexikóban. Lehet ment a másik csónakra, mert ott volt a Pradise-is.

Annyi volt vele kapcsolatban, hogy odajött ünnepi estén, hogy amit csinálok az jó, csak több mosoly, meg még jobban próbáljak velük jópofizni, hazudozni, hogy milyen csinosak.
Ez a meló már csak ilyen. Alapvetően semmi külön nem történt. Vagyis nem jut eszembe. Máson jár az agyam. Ugyanis most úgy néz ki megyek haza ennek az útnak a végén.

Nagyon durva a helyzet. Vagyis inkább átélni ezt. Ugyanis a hivatalos leszállásom ennek a vége, de én kértem hosszabbítást, amire nem rég érkezett a válasz, de én csak tegnap este kaptam a főnökömtől egy félvállas megjegyzést, úgy mellesleg odadobva. Nem is vettem annyira komolyan. Aztán ma mondom akkor kicsit utána járok mi a helyzet. Van egy úgy nevezett MSA. Ez egy kis hivatal ha úgy tetszik a csónakon. Ők intézik a hivatalos dolgokat a külvilággal kapcsolatban. Na nekik van egy kis üzenő faluk, amin fel van sorolva a leszállók. Elkezdem nézni, hát ott nem vagyok, de lejjebb se találtam magam, ahova a kérvény szerint kellene szólnia a leszállásomnak.
Mivel épp nyitva vótak ezé megkérdeztem hogy akkó mizu?

Erre a hapsi magyarázott nekem valamit, hogy várnak a Jhon válaszára, hogy akkor mi van. Mert anélkül nincs leszállás vagy mi. Aztán megkérdi az ID. számomat. Ez egy szám 6 jegyű, és kb ennyit jelentünk a cégnek. Megnézi hogy akkor mi van. Erre mondja, hogy te itt a repjegyed. Mondom mi? Hát itt van, szóval most mész haza, amikor legközelebb itt leszünk. Kicsit sokkot kaptam. Aztán 2 pillanat múlva itt ülök a szobámban kezemben a repjeggyel. És csak pislogok, hogy mi van. Elég nehéz elmondani mi éreztem. Az első villanás az volt, hogy a terveimben szerepelt, hogy New York –on keresztül megyek haza, úgy hogy maradok ott 2-3 napot. És nagy csalódásként éreztem, hogy ott a repjegy és nem tudok már változtatni rajta.

A második villanás, hogy a költségvetésem jelentősen borult. Igazából nem bántam meg amire költöttem, mert szükségem volt, van rá, de arra a pénze is ami nekem most kiesik, nem beszélve arról, hogy most jön a szezon, jó a csapat, jól érzem magam velük, és szinte minden krúz után kapunk valami bónuszt, és csak most indul a szezon. Szóval jelentősen többet kereshetnék mint eddig.

Aztán jött az öröm, hogy akkor péntek este otthon alszom. És akkor most ezek kavarognak bennem. Amihez még hozájött a főnök. Ma este a galériában beszélgettünk, hogy valakinek jönnie kellett volna most, de mivel valamelyik másik csónakon 4 fotós hiány keletkezett hirtelen. (fogalmam sincs mi történt) így odaküldték az emberkéket.

Szóval most vasárnap van. Várunk a holnapra amikor dolgozni fognak a Miami irodába, hogy választ kapjunk arra, hogy maradhatok-e addig amíg valaki nem jön. Ami kb 2 hét. Remélhetőleg. Így most a levegőben lóg az egész jövés, menés dolog. Azt hiszem ez a legrosszabb amikor nem tudod hogy mivan. Pl amikor vársz a vonatra. Tudod, hogy mikor jön, de akkor mégsem jön. Aztán vársz, de nem tudod meddig. Azt tudod mikor kell jönnie a következőnek, de hogy ez mikor jön, jön-e vagy nem. . szóval értitek.